eur:
394.1
usd:
369.5
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Kapcsolat a mellrák és a szülés között?

Nagyobb eséllyel alakul ki a mellrák egyik formája azoknál a nőknél, akik röviddel azután, hogy megszülték első gyermeküket, újabb babát vállalnak - derül ki egy finn kutatásból. Az orvosok szerint még sincs ok aggodalomra.

Jelentősen megnő az esélye az invazív ductális mellrák kialakulására azoknál a nőknél, akik öt vagy több gyereket hoznak a világra, és az első baba után egy éven belül szülik meg a másodikat is - derült ki egy 30 ezer nő vizsgálati eredményeinek felhasználásával készült finn kutatásból.

A pontos eredmény szerint a daganatos betegség megjelenésének esélye 5,2-szer nagyobb volt, mint azoknál a nőknél, akik több mint egy év után szültek újra - áll a British Journal of Cancer című orvosi szaklapban megjelent, a kutatás eredményeit ismertető cikkben.

Az orvosok nem tudják, miért vannak nagyobb veszélyben a második gyermeküket röviddel az első után világra hozó nők, de gyanítják, hogy a jelenség a hormonokkal lehet összefüggésben. A veszélyt növelheti a túlsúlyosság, vagy az, hogy az anya szoptatja-e a babát vagy sem - vélekednek.

A rákkutatást támogató Cancer Research UK munkatársa, Josephine Querido szerint a nőknek mégsem kell aggódniuk, mivel a finn kutatás eredményei nem minden kétséget kizáróak. "A kutatók egy speciális csoportot vizsgáltak, olyan 50 év alattiakat, akiknek egy bizonyos típusú rákjuk volt és legalább öt gyereket szültek. Az ilyen kutatásoknál, ha a csoportokat még kisebb alcsoportokra bontják, valószínű, hogy pozitív eredményt mutatatnak ki csupán véletlenségből is" - magyarázta.

Hozzátette ugyanakkor: ha bárki elváltozást észlel a testén, a melleiben, keresse fel az orvosát és vegyen részt a megfelelő szűrővizsgálatokon.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Izrael megtámadta Iránt - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthattunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken ugyan a kezdeti aggodalmakat követően nagyobb esés volt várható, a nyitásra azonban jelentősen javult a hangulat. Alapvetően az egész héten rossz hangulat uralkodik a világ tőzsdéin, az izraeli válaszcsapást már beárazták egy bizonyos mértékig a piacok.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×