Egyre több pénzbe kerülnek az informatikai leállások

InfoRádió / MTI
2009. július 8. 10:07
Miközben az informatikai rendszerek leállását követő helyreállításra szánt idő egyre csökken, a javításra fordított összegek, a magyar cégek 75 százaléka szerint folyamatosan nőnek a következő években, szemben a nemzetközi véleménnyel, miszerint az informatikai szakembereknek világszerte ugyanannyiból vagy kevesebből kell többet kihozniuk.

A biztonsági megoldásokat nyújtó, adatvédelmi szoftvereket gyártó amerikai Symantec szerdán, sajtótájékoztatón ismertetett felmérése szerint az alapvető működés helyreállításához 2009-ben átlagosan három óra kell, és négy a teljes körű működés ismételt eléréséhez. Tavaly a válaszadóknak csak három százaléka jelezte, hogy az alapvető működést 12 órán belül el tudja érni, míg 31 százalékuknak ehhez akár egy nap is kellett.

Az informatikai katasztrófák helyreállítása világszerte átlagosan 288 ezer dollárba kerül, de Észak-Amerikában ez akár 900 ezer dollár is lehet. A tanulmány szerint egy 5 ezer főt foglalkoztató közép-európai cégnél egy átlagosan négy órás leállás és helyreállítás 295 ezer dollár kiadással jár.