A nyálból még a tünetek előtt kiderül a betegség

Infostart
2009. április 3. 20:00
A krónikus betegségekre még a testi tünetek megjelenése előtt lehet következtetni a nyál összetételéből - mondta az InfoRádió által megkérdezett belgyógyász azzal kapcsolatban, hogy amerikai kutatók a nyálban található fehérjéket hoztak összefüggésbe az életmóddal, illetve betegséghajlamokkal. Balaicza Erika, a Biovitál Egészségközpont igazgatója hozzátette: a nyál mellett a vizelet is sokkal több információval szolgál a szervezetünk állapotáról, mint amennyit jelenleg felhasználunk.

A nyál ugyanolyan fontos információkat hordozhat, mint a vér vagy vizelet, csak nincs kihasználva - mondta Balaicza Erika belgyógyász. Hozzátette: fontos, hogy étkezés és folyadékfogyasztás ne előzze meg a nyálvizsgálatot, mert az befolyásolja az összetételét.

A Biovitál Egészségközpont igazgatója kifejtette: sok olyan fehérje keletkezik, amely kiválasztódik a nyálmirigyeken keresztül a nyálba is, ezeknek speciális vizsgálatokkal történő kimutathatósága akár a vérvizsgálatnál nagyobb eredményességgel ad lehetőséget vírusfertőzések nyomon követésére.

Balaicza Erika szerint krónikus betegségekre, így a daganatokra is lehet következtetni a nyálból, még időben, a testi tünetek megjelenése előtt. Kifejtette: évekkel korábban átalakul az anyagcsere, olyan fehérjék keletkeznek, amelyek kimutathatóak lehetnének a vérben is, de még nem akkora a daganat, hogy panaszt okozzon.

Szintén kimutathatók a nyálból jelenleg vizsgált tumormarkereknél is érzékenyebbek fehérjék, amelyek kizárólag a mell- és a vastagbélrákra jellemezően fordulnak elő - tette hozzá.

A szervezet sav-bázis háztartására vonatkozó információt a vizeletből, a vérből és a nyálból együtt lehet megítélni - emelte ki a belgyógyász.

Hanganyag: Torda Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást