Egy holland geotechnikai vállalat még múlt év elején bukkant a hajóroncsra, de a hírt a hivatalos azonosítás után, most hozták nyilvánosságra. A cég regionális igazgatója azt mondta: a meglehetősen jó állapotban lévő hajót véletlenül fedezték fel Szardínia déli partjainál. Rob Luijnenburg emlékeztetett: a térségben egy Olaszországot Algériával összekötő gázvezeték építéséhez végeztek tanulmányt, amikor a roncsra rábukkantak. A szakember azt is hangsúlyozta: mivel a hajó túl mélyen fekszik, azt várhatóan nem emelik majd ki a tengerből.
Egy U-64 német tengeralattjáró az első világháború idején, 1917. március 19-én torpedózta meg a hajót, amely most több mint ezer méter mélyen fekszik a tengerfenéken, toronyágyúi sértetlenek. A hajón tartózkodó ezer tengerész közül 296 nem tudott időben kimenekülni, az ő maradványaik továbbra is a hajón vannak.