Az étcsokoládé segít fogyni és javítja a szexuális teljesítőképességet

Infostart
2009. január 26. 18:56
A fekete csokoládé fogyasztásától csökken az étvágy és értágító hatása miatt növekszik a szexuális teljesítőképesség - számolt be az étcsokoládéval végzett legújabb kutatásokról a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke. Halmy László professzor hozzátette: a most nyilvánosságra hozott dán vizsgálatot megelőzően maga is észrevette, hogy egyes elhízott betegei fekete csokoládéval tudtak fogyni.

A fekete csokoládé fékezi a táplálékfelvételt, ezáltal segít fogyni - mutatta ki egy dániai vizsgálat, amely eredményéről a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke beszélt az InfoRádiónak.

A vizsgálatot 16, önként jelentkező, egészséges fiatal férfi részvételével végezték. A tanulmány során megfigyelt vizsgálati alanyok egyformán szerették mind a magas kakaótartalmú, mind a tejjel dúsított csokoládét.

Véletlenszerű választás szerint, tizenkét órás koplalás után először vagy fekete, vagy tejcsokoládét ettek, majd a következő alkalommal fogyasztották a másik változatot.

Miután a tízdekás csokitáblát elmajszolták, öt órán keresztül félóránként kitöltöttek egy kérdőívet, ami arra vonatkozott, hogyan érzik magukat, nem ennének-e valamit, mit szeretnének folytatásként fogyasztani. A csokoládé lenyelését követően öt és fél óra múlva a résztvevőknek pizzát tálaltak fel, amelyből annyit kaphattak, amennyit akartak.

A vizsgálati alanyokat sokkal kifejezettebben telítette a fekete csokoládé, és tovább bírták evés nélkül, mint tejcsokoládé után. Mikor a csokoládé után megjelentek az asztalon a pizzák, ugyanazok a személyek 15 százalékkal kevesebbet fogyasztottak a pizzából, ha előzőleg étcsokit ettek.

Javítja a szexuális teljesítőképességet is


A fekete csokoládé olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek csökkentik az inzulinrezisztenciát, így a szervezet cukorfelhasználása javul - fejtette ki a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke. Halmy László hozzátette: az elmúlt hónapokban végzett kutatások azt is igazolták, hogy az étcsokoládé értágító hatású, így javul a szexuális teljesítőképesség.

A professzor az étcsokoládé további jótékony hatásai között említette, hogy csökkentheti a vérnyomást és a koleszterin mennyiségét, valamint a véralvadást is fékezi.

Halmy László elmondta, korábban maga is észrevette, hogy egyes elhízott betegei kis mennyiségű fekete csokoládéval tudtak fogyni, mivel nem kívántak annyit enni más ételekből. Minél magasabb kakaótartalmú csokoládét fogyasztunk, a hatás annál erőteljesebb lesz - tette hozzá.

Hanganyag: Torda Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást