Tizedannyi komplikáció lép fel az epidurális, azaz a gerincoszlop deréktáji részébe adott érzéstelenítések során, mint azt korábban gondolták - mutatták ki angol kutatók.
A bath-i kórház orvosai 700 ezer epidurális fájdalomcsillapítás adatait elemeztek, s eszerint az összes brit kórházban évente 30 ilyen esetben lép fel komplikáció.
Számításaik szerint az érzéstelenítés következtében felmerülő sérülések aránya 1:23 ezer, azaz tízszer kisebb, mint azt korábban gondolták.
Az orvosok szerint fontos, hogy a betegek is megtudják az igazságot, hiszen a legtöbb ember úgy gondolja, az epidurális érzéstelenítés nagy veszélyekkel jár.
A Journal of Anaesthesia című brit szaklap adatai szerint a gerinc közeli érzéstelenítés közben megsérültek 5-13 százaléka lebénul, 3-6 százaléka pedig meghal.
Az orvosok elsősorban a várandós anyák tájékoztatását tartják fontosnak, hiszen egyre több nő választja a szülési fájdalmak csökkentésének ezt a módját. Az adatok szerint a szülés közben alkalmazott epidurális érzéstelenítés során fellépő komplikáció aránya is nagyon alacsony, 1:80 ezer.
A szülészek véleménye megoszlik arról, hogy szükséges-e a vajúdó anyák teljes érzéstelenítése. Egyes orvosok úgy vélik, hogy a szülő nők a felfokozott izgalmi állapot miatt kevesebb fájdalmat éreznek, ezért nincs szükségük érzéstelenítésre. Sok kórházban azonban mégis gyakran alkalmazzák ezt a módszert a vajúdási fájdalmak csökkentésére.
Magyarországban tavaly novemberben alakult ki vita az epidurális érzéstelenítésről, miután kiderült, hogy az Állami Egészségügyi Központban 5-10 ezer forintot fizettek a kismamák az egyébként ingyenes fájdalomcsillapításért. Az Állami Egészségügyi Központ főigazgatója akkor egy kórházi dolgozó panasza nyomán tett feljelentést az ügyben.