Zsákutcában a kutatás: rosszul ismertük eddig az Alzheimer-kór okait

Infostart
2008. december 21. 09:00
Nem hatnak a teljes szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kór ellen kifejlesztett új kísérleti gyógyszerek - írja a Nature. Ahogy a brit tudományos folyóiratból kiderül: elképzelhető, hogy a betegség kialakulásával összefüggő elméletek hibásak, így gyakorlatilag kárba veszhet több évtizednyi kutatómunka - mondta Komoly Sámuel, a Pécsi Tudományegyetem neurológusprofesszora.

Nem hatnak a teljes szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kór ellen kifejlesztett új kísérleti gyógyszerek - írja a Nature magazin.

Komoly Sámuel, a Pécsi Tudományegyetem neurológusprofesszora szerint a betegség kialakulásának két oka lehet: az egyik az idegsejtekből kialakuló szálacskák, a neurofilamentumok felépülése és idegsejt-károsító hatása, a másik pedig egy kóros fehérje, a béta-amiloig lerakódása.

A professzor kifejtette: azok a kísérletek, amelyek az amiloid lerakódását, illetve a neurofilamentumok kialakulását próbálták gátolni, sikertelenek voltak. Ez indirekt módon kérdőjelezi meg azt tehát, hogy a betegséget e két folyamat okozza. Azaz lehet, hogy ezek csak következmények, amelyej mögött ismeretlen okok húzódnak meg - mutatott rá.

A betegséget jelenleg csak 80 százalékos biztonsággal lehet diagnosztizálni, míg, ha haláluk után vizsgálják a betegek agyát, az teljesen egészséges: az idegszálacskák, illetve a béta-amiloid lerakódások azokban is megtalálhatók, akiknél nem jelentkezett a szellemi leépülés - magyarázta Komoly Sámuel, aki szerint zsákutcába került az Alzheimer-kór okainak kutatása.

Hanganyag: NémethSzabolcs

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást