"A foszfor szervezetünk egyik legfontosabb energiahordozója. Enélkül nem tudnánk lélegezni, mozdulatlanok lennénk és tudat nélküliek" - magyarázta Rainer Schuhmann a Die Welt című német lap internetes kiadásában.
Az ember a táplálékkal veszi magához a foszfort - fejenként átlagosan két grammot naponta. "Amire pedig a szervezetnek nincs szüksége, az a vizeleten át a csatornarendszerbe, majd a szennyvíztelepre jut" - tette hozzá a Karlsruhei Technológiai Intézet (KIT) anyagnedvesség-központjának vezetője.
A kutató munkacsoportja által 2005-ben kifejlesztett, szabadalmaztatott P-RoC-eljárás két-három év múlva kerül várhatóan a piacra. Az eljárás lényege, hogy egy kristályosító reaktorban - lényegében egy nagy kondérban - két órán keresztül keverik a szennyvizet, és közben kalcium-szilikát-hidrát (CSH) szemcséket öntenek hozzá. Ezek reakcióba lépnek a szennyvízzel, és megváltoztatják annak pH-ját. Ezután a vízben lévő foszfor a CSH-val reakcióba lép, és kalciumfoszfát keletkezik, amelyet végül kiszűrnek és kiszárítanak: íme, a "konyhakész" foszfor.
A világ foszforkészlete egyre csökken, Schuhmann szerint a becsült tartalékok legfeljebb még kétszáz évre elegendőek. Németországba például Marokkóból, Kínából, Oroszországból vagy Dél-Amerikából kell foszforércet szállítani, amelynek tonnánkénti ára az elmúlt három évben nyolcvanról háromszáz euróra emelkedett.
Az import foszfátércek hátránya, hogy nagyrészük nehézfémmel - például kadmiummal, uránnal - szennyezett. A szennyvízből nyert foszfor ezzel szemben tiszta és fel lehet használni a mezőgazdaságban.
"Az eljárásunk óvja a hazai folyóvizeket" - hozott fel még egy pozitívumot Schuhmann. A szennyvízben lévő foszfát ugyanis a természetes vizeket túltrágyázza, algásodást idéz elő. Mivel a reaktort csupán keverni kell, kevés az energiafogyasztása is. Így a foszfor-újrahasznosításnak sokkal kevesebb a szén-dioxid-kibocsátása, mint az ércek behozatalának.