Repülő autó: 2009-ben a piacon az első példányok - képekkel

Infostart
2008. október 13. 08:00
Megvalósul a régi álom, hamarosan lehetőség nyílik arra, hogy repülő autót vásároljunk. Rögtön kétféle modell közül is választhatunk, az egyik 2009-ben, a másik három évvel később gördül ki a gyárkapun. Kicsi, de erős motor és egy stabilizációs rendszer a titka a kolibri által ihletett járműnek. Hogy lehet repülni szárnyak nélkül?

Szívesen átrepülné a végeláthatatlan dugót az autópályán egy etanollal hajtott kocsival? Szép álom, ugye? Tudományos-fantasztikus regények lapjaira illő, megmosolyogtató elképzelés.

A kanadai Davisben található Moller gyár épp az álom megvalósításán dolgozik. A neve: M400 Skycar. A cég igazgatója, Paul Moller már 15 évesen helikoptert tervezett, és azóta is azon dolgozik, hogy a nagyközönség számára elérhető repülő járművet hozzon létre.

Jelenleg két modellen dolgoznak. Az említett M400 Skycar egy kicsi sportautóra hasonlít, világospiros, fényes kis orrocskával, plexi pilótafülkével, négy hellyel. Az elképzelések szerint ez rendszeresen használt, nyolcvan kilométeren belül maradó utakhoz lenne ideális. Ugyanakkor igen gyors lenne, mivel tengerszinten 300 kilométernél is többet lenne képes megtenni óránként.

A másik modell az M200X Neuera, korábbi nevén Jetson, ami inkább egy kétszemélyes ufóra emlékeztet. Köralakú, kékszínű, domború pilótafülkéje van, akárcsak ha a Jetsons című sorozatból lépett volna ki. Ezt a mezőgazdaságtól a hadseregig sokfelé lehetne használni. Mint a rendes autók, könnyedén elérné a 120 kilométeres óránkénti sebességet, és 160-ig lehetne vele gyorsulni.

Mindkét modell képes fölemelkedni a földről, majd landolni, lebegni és cirkálni a levegőben. Mindezt motorjának és stabilitási rendszerének köszönhetően. A Skycar motorja például igen kis helyen hatalmas erőt tud összegyűjteni.

Szárnyak nélkül repül


Mint Paul Moller mondja, ahelyett, hogy szárnyak segítségével repülnének, szó szerint a létrehozott energia segítségével emelkednek föl modelljei - mindennek titka pedig a levegő.

A minta a kolibri, amely képes egy helyben lebegni és rendkívül gyorsan repülni. Alkalmaként teste tömegének két és félszeresét fogyasztja el. Azaz kicsi motorral kell hatalmas energiát termelni. A motor olyan bonyolult, mint a rendszer, aminek segítségével az ember a Holdra lépett.

Hogy azonban ne csupán Neil Armstrong tudja azt vezetni, hanem bárki más is, szükség van a stabilizációs rendszerre is. Ez olyan információkat gyűjt össze másodpercenként többször is, mint a sebességváltozások, a gyorsulás adatai és a pozíció - és így közli a motorral, miként tartsa fenn a jármű stabilitását. Így nincs szükség pilótatanfolyamra.

Az üzemanyag pedig az etanol, ami a feltaláló szerint sokkal tisztább és biztonságosabb a benzinnél. Az etanol igen illékony, de lehet keverni a vízzel - így a balesetekkor is kizárt a tűzeset.

Az M200X első példányai már 2009-ben kigördülhetnek a gyárból, az M400 Skycar viszont csak három évvel később, 2012 körül.