Túlélt egy szinte minden élőlény, így még az ember számára is halálos űrutazást egy apró, hatlábú élőlény, amely extrém környezetben föl tudja függeszteni életfunkcióit.
Az első kutatások keretében, amelyet a széles körben "vízimedveként", "medveállatkaként" ismert élőlénnyel kapcsolatban végeztek, kilökték a világűrbe. Az állatkákat az Európai Űrhivatal FOTON-M3 űrhajóján juttatták ki a légkörön kívülre, 2007 szeptemberében.
A medveállatkák másfél milliméternél is kisebb állatok. Világszerte előfordulnak, a Himalája hatezer méteres csúcsai fölött, a tengerek négyezer méternél is mélyebb területein éppúgy megtalálhatók, mint a sarkvidékeken vagy az Egyenlítő környékén. Leggyakoribb életterük a zuzmók és mohák alkotta életközösségek, de a világ bármely pontján fellelhetők, így homokdűnékben, tengerparton, tengerben, édesvízben is.
Hihetetlen túlélők, kedvezőtlen körülmények között anyagcseréjük leáll, és a "kriptobiózis" állapotába lépnek, cisztát képezhetnek. Testük víztartalmának 99 százalékát elveszíthetik ilyenkor, életműködésüket felfüggesztik, és ebben az alakban évekig, akár száz évig is életképesek maradnak.
A legtöbb űrutazó túlélte a vákuumot és a radioaktív sugárzást sőt, többségük még a nap szinte minden élőlényre halálos mértékű UV-sugárzásától sem pusztult el - pedig az űrben ez ezerszer erősebb, mint a földfelszínen.
Mi több, visszatérésük után még a szaporodásra is képesek voltak a túlélők. Hogy miként, az a tudósok számára nem világos. Az UV-sugárzás különösen nagy adagban ugyanis sterilitást okoz.
A nemrég visszatért kis űrhajósok vizsgálatának eredményeiről a Cell Press folyóirat számolt be.