Alattomosan terjednek szét a rákos sejtek

Infostart
2008. augusztus 30. 10:30
Lehetséges, hogy a rákos sejtek az egészségesek segítségével terjednek el a szervezetben, már azelőtt, hogy a daganat kifejlődne. Az Egyesült Államokban végzett kutatás eredményei választ adhatnak arra: miért képződnek a szervezetben áttétek, jóval azután, hogy a daganatot kezelték.

A rákos betegek a leggyakrabban nem az eredetileg felfedezett daganatba halnak bele, hanem az áttétekbe, az előbbit ugyanis egyre gyakrabban kezelik sikeresen, az áttétekkel azonban ritkábban küzd meg az orvostudomány.

A kutatók eddig azt hitték, hogy áttétek a betegség előrehaladott stádiumában keletkeznek, a rákos sejtek pedig addig nem mozdulnak a szervezetben, amíg át nem esnek olyan módosuláson, amely rendkívül agresszívvé teszi őket. A tudósok úgy vélték: ez a változás kell ahhoz, hogy a sejtek kibírják a véráramban való haladást, és fejlődésnek induljanak a szervezet egy másik részén.

A mostani vizsgálatok ezzel szemben azt bizonyítják, hogy a rákos sejtek már azelőtt szétterjednek a testben, hogy az első daganat kifejlődne.

A New York-i Memorial Sloan-Kettering Center munkatársai egereken kísérleteztek. Szervezetükbe laboratóriumi körülmények között rákos sejtekké alakított, de eredetileg egészséges emlősejteket fecskendeztek, és figyelték azok útját.

Kiderült, hogy a sejtek képesek voltak a szervezeten belüli vándorlásra, annak ellenére, hogy még nem estek át azon a módosuláson, amely agresszívvá változtatta volna őket.

Brit kutatók az eredményeket figyelemreméltónak tartják, de rámutatnak: még nagyon sok kísérletet kell elvégezni a rákos áttétek keletkezésének vizsgálatához.