Míg az ősembert a nyers testi erő jellemezte, a Homo sapiens szikár hosszútávfutóvá nemesedett az evolúció során. "Csimpánzhoz hasonlító őseink olyanok voltak, mint az erőatléták. Sokkal erősebbek és gyorsabbak voltak a mai embernél, viszont sokkal kevésbé kitartóak és állóképesek" - foglalta össze az alapvető különbséget Dan Lieberman, a Harvard Egyetem biológiai antropológusa.
Ami az erőt illeti, ebben komoly ellenfelünk lenne a Neandervölgyi is, amely 20 ezer évvel ezelőttig együtt létezett a Homo sapiensszel. Bár egyes szakértők úgy vélik, hogy a korai Homo sapiens nem sokban különbözött a termetes Neandervölgyitől, hiszen a legnagyobb evolúciós változás kétmillió évvel ezelőtt zajlott le, amikor az ember ősei komoly futókká váltak.
Vagyis a feltételezett ember - ősember olimpián olyan, állóképességet és kitartást igénylő sportágakat választhatnánk csak a siker reményében, mint a triatlon vagy a foci. Különben alulmaradnánk.
Erőatléták
Vegyük például az australopithecus afarensist, kétmillió évvel ezelőtt élt ősünket (legismertebb képviselője Lucy). A "majomemberek" éppen csak lejöttek a fáról - természetesen evolúciós értelemben -, a testük még a csimpánzéra hasonlított: hosszú volt a karjuk, erős felsőtestük arra volt teremtve, hogy harcoljanak, és a faágakon himbálózzanak.
A kifejlett hím csimpánz ötven kiló - képes letépni bárkinek a karját. Soha ne jusson eszébe, hogy egy csimpánzzal birkózzon - figyelmeztet Lieberman.
Tornában vagy műugrásban simán megverné az embert az australopithecus - éppen hosszú karjának és erős felsőtestének köszönhetően. Alacsony termete és alacsonyan lévő súlypontja miatt sokkal jobban képes lenne átfordulni a levegőben ugrás közben és pörögni - magyarázta David Carrier, a Utahi Egyetem biológusa.
Ha viszont futni kéne, akkor az australopithecus nagy bajban lenne - hiszen éppen csak megtanult két lábon járni. A "majomember" inkább mászott a földön, mint hosszú léptekkel járt. Képes lehetne ugyan futni, de nem igazán hatékonyan - vélekedett Ian Tattersall, a New York-i Természettörténelmi Múzeum antropológusa és kurátora.
A legveszélyesebb sport
A hosszú távok lefutásának képessége kétmillió éve a miénk - ez tette lehetővé, hogy a Homo erectus képes legyen a komoly vadászatra. Akkor ugyanis erre nem volt más fegyverük, mint egy kihegyezett fakaró és egy bunkósbot - vagyis a siker attól függött, hogy utolérik-e a zsákmányt.
Lieberman szerint nem véletlen, hogy az emberek azokat a sportokat értékelik a legjobban, amelyeknél kitartásra van szükség - ez ugyanis igen ritka képesség, amellyel kevés állat rendelkezik.
Az oroszlánok képesek kétszer olyan gyorsan futni, mint a leggyorsabb sprinter - de csak rövid távon. Az ember őseinek csak akkor volt esélyük, ha elég kitartóak voltak ahhoz, hogy kifárasszák a prédát - és azt is elkerüljék, hogy a szervezetük túlmelegedjen.