A föld alól került elő az első bevásárlóközpont

Infostart
2008. július 4. 11:30
Megtalálták Nagy-Britannia első bevásárlóközpontját: a római kori város, Venta Silurum egykor üzletekként funkcionáló épületei Walesben kerültek elő.

Ezernyolcszáz éves üzlethelyiségeket fedeztek fel brit régészek Dél-Walesben, a monmouthshire-i mezők alatt, Caerwent település közelében.

A várost, amelyben az épületek álltak, a rómaiak Venta Silurumnak nevezték; a maga idejében egyike volt Nagy-Britannia 15 legnagyobb településének.

A nagyszabású ásatáson - amelyben ötven régész és sok önkéntes vesz részt - több hosszú, keskeny épület került elő a föld alól. A szakértők szerint ezek üzlethelyiségek voltak, ahonnan különböző, szépen kidolgozott leletek - egy zsebkés, kerámiák, pénzérmék, mozaikdarabkák - kerültek elő.

A feltárt épületek között van egy festett falú, mozaikpadlós villa is, de a többi, a föld alól előkerült építmény kidolgozásából is arra lehet következtetni, hogy a város virágzása idején, a III. században rendkívül módos emberek lakóhelye lehetett.