A vércsoport is meghatározza, milyen az ujjlenyomat

Infostart
2008. június 13. 19:11
Román igazságügyi szakértők új eljárásának köszönhetően ki lehet mutatni az ujjlenyomatok keletkezésének idejét. A Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet hemogenetikai osztályának vezetője szerint nem a kriminalisztikában általánosan használható tudományos eljárásról van szó. Pádár Zsolt megjegyezte: a laboratóriumi körülmények között nem lehet egy bűncselekmény helyszínét reprodukálni, így nem biztos, hogy az új eljárás döntő jelentőséggel bír.

A román szakemberek laboratóriumi körülmények között kapcsolatot találtak az ujjnyomatok kora és a vércsoport között. Ez alapján a kutatók úgy vélik, hogy mivel a vércsoport-tulajdonságok és az ujjlenyomatok megőrződésének ideje egymással összefüggésbe hozhatók, lehetőség nyílhat arra, hogy ezt az összefüggést fel lehessen használni a nyomozások során.

A bűncselekmények helyszínén található ujjnyomatok korát meg lehet ezzel az eljárással határozni - mondta el az InfoRádiónak Pádár Zsolt. Kriminalisztikai vizsgálatokat cazonban sak részlegesen lehetséges laboratóriumi körülmények között lefolytatni - hívta fel a figyelmet az osztályvezető. Ami egy bűncselekmény helyszínén előfordul, azt nem lehet teljes mértékben, ugyanúgy reprodukálni egy laboratóriumban - mondta.

Minden egyes bűncselekménynél jelentőséggel bírnak a biológiai és nem biológiai nyomok, nem csak az ujjlenyomatok, így azok pontos keletkezési ideje is meghatározó lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást