Megtalálták a legendás szerelmespár sírját?

InfoRádió / MTI
2008. április 29. 06:00
Egyiptomi régészek még az idén feltárnak egy kétezer éves temetkezési helyet, amely a feltételezések szerint Kleopátra és Antonius maradványait őrzi. A terveket Zahi Havvasz, az egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetője az ókori fáraóknak szentelt kairói konferencia sajtótájékoztatóján ismertette.

Meg kell vizsgálni, van-e valóságalapja annak az elméletnek, miszerint a híres szerelmespárt együtt temették el - idézte az Archaeologica című régészeti hírportál Zahi Havvaszt, aki szerint a legendás egyiptomi királynő és szerelme, a római hadvezér földi maradványai Észak-Egyiptomban, az Alexandriától 30 kilométernyire lévő Taposiris Magna templomban találhatóak.

Mostanáig lehetetlen volt a víz alá került sír feltárása, ám a régészek kidolgozták a terület lecsapolásának tervét, s ennek köszönhetően már novemberben megkezdődhetnek az ásatások.

A szerelmespár végső nyughelyére utalhat az a tény is, hogy a térségben számos, Kleopátra arcmásával díszített pénzérmére bukkantak.

Zahi Havvasz beszámolt arról is, hogy az egyiptológusok feltártak egy 120 méteres földalatti járatot több szobával. A régészek reményei szerint itt számos, Kleopátráról adatokkal szolgáló lelet kerülhet elő.

Marcus Antonius (Kr. e. 83 - Kr. e. 30) római politikus, hadvezér, Julius Caesar híve, a II. triumvirátus tagja, Kleopátra egyiptomi királynő szeretője, aki az Octavianustól - a későbbi Augustus császártól - elszenvedett vereség hatására önkezével vetett véget életének.

Kleopátra egyiptomi királynő (Kr. e. 69. január - Kr. e. 30. augusztus 12.), e néven a hetedik, egyenes leszármazottja volt Nagy Sándor tábornokának, I. Ptolemaiosz Szótérnek.

A Ptolemaiosz-dinasztia utolsó uralkodója 18 évesen került hatalomra. Előbb apja (XII. Ptolemaiosz Auletes), később fivérei/férjei XIII. Ptolemaiosz és XIV. Ptolemaiosz társuralkodója volt. Kleopátra túlélt egy államcsínyt fivére, XIII. Ptolemaiosz és hívei szervezésében és egy tökéletes szerelmi viszonyt Julius Caesarral. Megragadta és megszilárdította hatalmát a trónon, és a Caesar elleni merénylet után alkalmazkodott a megváltozott erőviszonyokhoz. Gyermekei közül három Antoniustól, egy pedig Caesartól származik.

Amikor Antonius riválisa, Octavianus, Róma erejét Egyiptom ellen fordította, ez véget vetett Kleopátra birodalmának és életének.