Míg az egyik kutatócsoport azt állapította meg, hogy azok, akik maguk végzik el a vizsgálatot, hajlamosabbak a depresszióra, a másik arra az eredményre jutott, hogy az önellenőrzés évente, páciensenként 90 fonttal (csaknem 30 ezer forinttal) többe kerül, mint ha az orvos állapítaná meg a vércukorszintet.
Az egészségügyi minisztérium ugyanakkor hangsúlyozza: nagyon hasznos lehet, főleg az inzulinra szoruló betegek számára, hogy maguk is figyelni tudják állapotukat. Néhány éve azonban nemcsak őket bíztatják az önellenőrzésre, hanem azokat is, akiknek nincs szükségük a hormon adagolására.
Az Egyesült Királyságban nagyjából 2 millió 350 ezer cukorbeteg él, a legtöbbjük 2-es típusú diabéteszben szenved: szervezetük nem állít elő megfelelő mennyiségű inzulint, vagy ha mégis, az nem elég hatásos.
Csak hátrányai vannak?
Az első kutatást Észak-Írországban végezték olyanok részvételével, akiknél a közelmúltban diagnosztizálták a 2-es típusú cukorbetegséget. A szakértők azt találták, hogy a 180 résztvevő, hiába mérte saját maga a vércukorszintjét, nem tudta pontosabban szinten tartani azt, mint az orvos által ellátott betegek. Ráadásul e páciensek nagyobb része lett depressziós is.
Az Oxfordi Egyetem munkatársai az önellenőrzés költséghatékonyságát mérték, miután kiderült, hogy 2001 és 2003 között a brit egészségügyben a vércukorszint-vizsgálatokra költött összeg 85 millióról 118 millió fontra emelkedett.
Kiderült, hogy azok, akik saját maguk mérik vércukorszintjüket, sokkal többet költenek a vizsgálatra, ez pedig összefüggésbe hozható alacsonyabb életszínvonalukkal, végső soron pedig azzal, hogy nagyobb eséllyel válnak depresszióssá.
Szabad a döntés
A Diabetes UK nevű szervezet szakértője, Libby Dowling szerint a betegnek magának kell eldöntenie, hogy az önellenőrzést választja-e, és ha igen, meg kell kapnia minden segítséget és információt, hogy megfelelően végezze a vizsgálatot, és tudja, mikor kell orvoshoz fordulnia.
A cukorbetegség, ha rosszul kezelik, súlyos komplikációkhoz, szívbetegséghez, vaksághoz vagy agyvérzéshez vezethet, így, ha rövid távon azzal spórolunk, hogy csökkentjük az önellenőrzők számát, nagyobb kárt okozhatunk a pácienseknek, ami hosszú távon drágább lehet a társadalombiztosítás számára is - hangsúlyozta Libby Dowling.