Újabb bizonyíték a Titán vízkészlete mellett

InfoRádió / MTI
2008. március 21. 17:10
Az űrkutatók megtalálták az eddigi legfontosabb bizonyítékot arra, hogy egy hatalmas belső tenger van a Szaturnusz holdja, a Titán felszíne alatt. Az erről szóló tanulmány az amerikai Science magazinban jelent meg.

A közvetett bizonyítékot a NASA, az Európai Űrügynökség és az Olasz Űrügynökség közös vállalkozásában felbocsátott Cassini űrszonda radarképei szolgáltatják.

A szakértők szerint, ha valóban létezik a tenger, akkor feltehetőleg száz kilométer vastagságú jég alatt terül el, és vízből áll, valamint ammóniát is tartalmazhat. Ennek bizonyítására azonban még további kutatások szükségesek.

Ha valóban létezik folyékony víz a Titánon, akkor ez már a második, élethez szükséges összetevő a holdon, mivel szerves vegyületeket már találtak a Cassini segítségével: a Titán felszínét folyékony szénhidrogének, metán és etán borítja. Az égitesten több százszor annyi fűtőanyag található, mint a Föld teljes kőolaj- és földgázkészlete.