eur:
395.36
usd:
366.39
bux:
65503.2
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Miért félünk a kígyóktól?

A legtöbb ember fél a kígyóktól - még azok is, akik életükben nem találkoztak vele. Ez az egyik legelterjedtebb fóbia - s most az is kiderült, mi ennek a magyarázata.

A legújabb kutatások eredménye azt sugallja, hogy az ember öröklött tulajdonsága, hogy megérzi a kígyók - és a pókok - jelenlétét, és fél is tőlük. Pszichológiai vizsgálatokból kiderült, hogy a felnőttek és a gyerekek is gyorsabban észlelik a kígyók képét a többi közül - s ez a tulajdonság valószínűleg segített az emberiség túlélésében.

Az evolúció során az ember nagyon gyorsan megtanulta, hogy a kígyótól félni kell. Azok, akik a többieknél hamarabb voltak képesek észlelni a kígyót, nagyobb eséllyel maradtak életben, és ezt a tudást genetikailag továbbörökítették az utódaiknak - magyarázza Vanessa LoBlue, a Virginiai Egyetem pszichológia szakos kutató ösztöndíjasa.

Antropológusok már korábban felvetették, hogy a kígyók időben történő észlelése elősegítette a korai főemlősöknél a jobb látást és az agy térfogatának növekedését.

A Virginia Egyetem kutatóit az a kérdés izgatta, miért általánosan elterjedt az emberek között a kígyóktól való rettegés. "Ez az érzés valóban általános. Mivel sokan egész életükben nem találkoznak kígyóval, igazából nincs semmi ésszerű ok arra, hogy mégis undorodjanak tőlük, és gyűlöljék őket" - hangsúlyozza LoBlue.

LoBlue munkatársa, Judy DeLoache pszichológia professzor is "átlagember"; valósággal kővé dermed, ha meglát egy kígyót - akár csak fényképen. Ez indította arra, hogy megpróbálja kideríteni ennek az általános fóbiának az eredetét.

Azonnal kiszúrják

Bár a csecsemők és a kisgyerekek általában nem félnek a kígyótól, mégis szokatlan képességük van arra, hogy észrevegyék őket, és egyértelműen fogékonyak arra, hogy megtanuljanak félni tőle. Ehhez rossz tapasztalat nem is szükséges, elég, ha a mesékben azt hallják, hogy a kígyó veszélyes.

A kutatók felnőtteknek és három éves gyerekeknek mutattak képeket, amelyeken a kígyókat hasonló színű állatok - békák, hernyók és virágok - vették körül. Majd olyan képeket mutattak neki, amelyeken a kígyók vették körül a békákat és a virágokat.

Mind a két csoport előbb észrevette a rejtőzködő kígyót, mint bármi más rejtett tárgyat a képen.

A kísérletet megismételték pókokkal - és ugyanazt az eredményt kapták. Bár másféle fóbiákat nem teszteltek, nem gondolják, hogy más állatokkal hasonló eredményre jutnának.

"Nem véletlen, hogy az oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel kapcsolatban nem alakult ki ilyenfajta rettegés, csak a kígyókkal és a pókokkal szemben, amelyek nap, mint nap veszélyeztették az emberiség őseit" - hangsúlyozza LoBlue.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×