eur:
393.77
usd:
364.94
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Rájöttek a madarak repülésének titkára

Minden repülésre képes madár ugyanabban a kis szögtartományban mozgatja szárnyát - fedezték fel amerikai kutatók, akik szerint ez a repülés kulcsa.

A Nature tudományos magazinban olvasható tanulmányukban a szakemberek azt a következtetést vonták le, hogy az első madarak azért tanulhattak meg repülni, mert szárnyukkal a megfelelő szögben vertek.

A kutatás vezetője, a Montanai Egyetem munkatársa emlékeztetett arra, hogy a repülés titkát mintegy százötven éve próbálják megfejteni, mára két fő elképzelés alakult ki. Az egyik szerint a madarak úgy tanultak meg repülni, hogy magasabb helyekről, például fákról elrugaszkodtak, majd vitorlázva földet értek.

Mások szerint viszont az első repülésre képes madarak a ragadozók elől menekülve a földön futottak és csapkodtak a szárnyukkal, míg fel nem emelkedtek a levegőbe. A mostani felfedezés mindkét elméletbe beleillik.

A montanai kutatók, Ken Dial professzor és munkatársai gyorsított videofelvételeken vizsgálták a madarak szárnymozgását, amint egy meredek emelkedőn futottak fel, ekkor vették észre, hogy a szárnytartás szögét egyáltalán nem változtatják.

A szakemberek úgy vélik, hogy a madárfiókák szárnya hasonló némely dinoszaurusz részben kialakult "előszárnyához", amelyet az útjukba kerülő sziklák és egyéb akadályok elkerülésére használtak.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×