A kutató szerint szükség lenne a génmódosított növényekre

InfoRádió / MTI
2007. november 22. 15:28
Közös európai kutatóbázis létrehozását szorgalmazta a génmódosított növényekkel összefüggő kérdések megválaszolására az MTA Szegedi Biológiai Központjának igazgatója.

A Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjának igazgatója egy vácrátóti szakmai tanácskozáson elmondta: az amerikai kutatók által kifejlesztett géntechnológiával növények tulajdonságait lehet megváltoztatni, és ezzel nagyobb hozamokat adó, ellenálló, értékesebb fajtákat termeszteni.

Dudits Dénes hangsúlyozta: ezekre az új fajtákra szükség van, mert az előrejelzések szerint 2050-re a jelenlegi 6-ról 9 milliárdra növekszik a Föld lakossága, és a mostaninál kétszer több élelmiszerre lesz szükség.

Az akadémikus szerint ezt a mennyiséget csak új technológiákkal, köztük a génmódosított növényekkel lehet előállítani.

A szakember szerint problémát jelent, hogy az EU-országok lakosságának nagyobb hányada egyelőre bizalmatlan a génmódosított növényekből készült élelmiszerekkel szemben, mert a vélekedés szerint ezeknek az egészségre és a természetre gyakorolt hatása nem kellőképpen tisztázott.

Dudits Dénes ezzel kapcsolatban úgy vélte: Magyarországon is indokolt lenne megvizsgálni, milyen gazdasági előnyökkel jár a génmódosított növények köztermesztésbe vétele.

A globális felmelegedés nyomán például célszerű az elsivatagosodásnak indult Alföldön a jelenlegiek helyett olyan szárazságtűrő fajták alkalmazása, amelyek egyenletesen nagyobb hozamokat adnának.