eur:
393.63
usd:
364.56
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Hihetetlen, de igaz: egészségesebb kövérnek lenni, mint soványnak

Több évnyi elhízás-ellenes kampány után váratlan fordulat történt orvosi szakmai körökben. Egy nagy, az Amerikai Orvosok Szövetsége lapjában megjelent tanulmány szerint a kis túlsúly akár még jót is tehet az egészségnek.

Gyakorlatilag az elmúlt évtizedek összes elhízás-ellenes elméletét cáfolja a tekintélyes amerikai orvosi lapban, a Journal of the American Medical Association-ben megjelent kutatás, mely szerint az általános elfogadott szemlélettel szemben az elhízás akár jót is tehet az egészségnek.

A tudósok szerint ugyanis miközben igaz, hogy az enyhe elhízás növeli a cukor-és vesebetegség kockázatát, ugyanakkor ez más esetekben (például rák, szívbetegség) egyáltalán nem igaz.

Ellenkezőleg: az élettartamot csökkentő betegségek teljes skáláját megvizsgálva az amerikai tudósok arra jöttek rá, hogy a kismértékű túlsúllyal rendelkező emberek halálozási aránya alacsonyabb, mint a túl sovány (alultáplált), kórosan elhízott, vagy - és ez a legmeglepőbb - normál súlyú társaik esetében.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ismét egy megalapozatlan "amerikai tudósok által publikált" tanulmány, nem árt hangsúlyozni, hogy a kutatások során a 2004-ben elhunyt 2,3 milliónyi felnőtt amerikai adatait vizsgálták meg az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) archívumából, tehát nem valamilyen lényegtelen kis tudóscsoport gyorséttermek által szponzorált kutatásáról van szó.

"A kutatás legfontosabb megállapítása, hogy a kövérség és az elhalálozás közötti kapcsolat sokkal összetettebb, mint hajlamosak vagyunk gondolni. Ez nem egy mindenre ráhúzható sablon, amikor a túlsúly egyértelműen növeli a halálozási kockázatot minden esetben" - jelentette ki a kutatást vezető Katherine Flegal.

A kutatás jelentőségét furcsa módon az azt övező szakmai felzúdulás is alátámasztja. "Ez egy szemét. Nevetséges azt állítani, hogy a túlsúly nem növeli a halálozás kockázatát" - füstölgött például a Harvard Közegészségügyi Intézet járványtani professzora, Walter Willett.

Más kérdés, hogy a tanulmányt közzé tévő kutatók is rendkívül óvatosan fogalmaznak, többször hangsúlyozva például, hogy az eredmények az éppen túlsúlyos emberekre vonatkoznak, ami általánosságban annyit jelent, hogy azokat érinti, akik nem több mint 10-12 kilóval nyomnak többet, mint az ajánlott - és semmiképpen sem azokra, akik a kórosan túlsúlyos kategóriába tartoznak.

A tanulmány hangsúlyozza, hogy a kórosan elhízott (30-nál magasabb testtömegindexű) emberek esetében a túlsúly továbbra is súlyos kockázatot jelent.

A tudósok szerint az amerikai túlsúlyos felnőttek 40 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak bele valamilyen betegségbe (pl. Alzheimer, tüdőgyulladás, tüdőtágulás), mint a normális súlyúak.

Természetesen a szakmán belül sem mindenkit lepett meg a tanulmány eredménye. A Kaliforniai Egyetem professzora, Elizabeth Barrett-Connor például régóta hangoztatja, hogy véleménye szerint a jelenleg túlsúlyosnak tartott 25-30-as testtömegindex lenne az ideális.

A vita tehát zajlik, ám abban majdnem minden érintett egyetértett, hogy aligha ez volt az utolsó szó a túlsúlyossággal kapcsolatos tudományos elméletek összecsapásában.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×