eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A korral összemegy a szív

Szívünk mérete életünkben évről évre csökken, ahogyan az a képessége is, hogy keringesse a vért a szervezetben - derül ki egy amerikai egyetemi kutatásból.

A Johns Hopkins Egyetem kutatói mágneses rezonanciás vizsgálatokat végeztek, hogy kiderítsék, az évek folyamán milyen változásokon megy át az emberi szív. A tudódok több mint ötezer 45 és 84 év közötti férfit és nőt vizsgáltak meg, olyanokat, akiknek korábban nem volt szívbetegségük.

A kutatás megmutatta, hogy a szív izomtömege évente átlagosan 0,3 grammal csökken, és azt is, hogy a szervnek esztendőről esztendőre 2-5 százalékkal több időre van szüksége ahhoz, hogy összehúzódjon, majd elernyedjen. Változik a szív vérpumpálási képessége is: évről évre csökken, körülbelül 9 milliliterrel.

A vizsgálatok eredményeit a kutatók vasárnap mutatták be az Amerikai Szív Szövetség összejövetelén. A szakértők szerint a kutatásból kiderül, hogyan fejlődik ki a szívbetegségnek az a formája, amikor a szerv már képtelen megfelelő módon keringetni a vért a szervezetben.

"Azt már tudtuk, hogy a szív folyamatosan alkalmazkodni próbál a rizikófaktorokhoz, és most már azt is tudjuk, hogy ez egyre nehezebbé válik, ahogyan a szerv öregszik, és fokozatosan veszít működési kapacitásából" - mondta a Johns Hopkins Egyetem korábbi munkatársa, Susan Cheng.

Az elhízottság és a magas vérnyomás szintén közrejátszhat a tágulásos szívbántalmak kialakulásánál, amelyeket olyan tünetek kísérnek, mint a légszomj vagy a kimerültség.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×