Időutazás a rendszer hajnalába

Infostart
2007. június 28. 20:40
Július elején indul útnak az amerikai űrügynökség Dawn (Hajnal) nevű űreszköze, amelynek célja, hogy megközelítse naprendszerünk két legnagyobb aszteroidáját.

A Dawn-misszió a Cape Canaveral-i légitámaszpontról indul július 7-én, a cél a Ceres és a Vesta.

Az űreszköz 2011-ben éri el a Vestát, amelynél nagyjából kilenc hónapot tölt, majd továbbindul a Ceres felé, amelyet 2015-ben közelít meg. Ott legalább öt hónapon át kutat majd.

A tudósok úgy tekintenek az aszteroidákra, mint a bolygók építőelemeire, amelyek a naprendszer 4,6 milliárd évvel ezelőtti kialakulásának emlékeit őrzik.

Ez a két aszteroida sokkal kevésbé változott meg, mint a többi hasonló égitest - mondta Christopher Russel, a misszió vezető tudósa.

A Föld folyamatosan változik, és így elrejti történetét. Úgy hisszük, hogy a Ceres és a Vesta, amelyek 4,6 milliárd évvel ezelőtt alakultak ki, megőrizték korai életük emlékeit - tette hozzá.

A Ceres csaknem gömb alakú, a feltevések szerint sziklás felszíne alatt 60-120 kilométerre vízjég lehet.

A nemzetközi csillagászegyesület tavaly törpe bolygóvá léptette elő "az aszteroidaöv legnagyobb égitestéből". Ez a besorolás megegyezik a Plútóéval.

A Ceres-szel szemben a Vesta csontszáraz, és felszínét egy ősi lávafolyam alakította ki.

Nagyfelbontású képek

A Dawn feladata, hogy megvizsgálja a két képződmény felépítését és anyagát, és olyan információkat szolgáltasson, amelyek fényt derítenek az égitestek fejlődésére és azokra a körülményekre, amelyek között a Ceres és a Vesta kialakult.

A szonda műszerei képesek a vízből felszabaduló hidrogén kimutatására. Bizonyíték a Ceres felszínén esetleg található jég vagy pára lehet; az égitest belsejében akár még folyékony víz is előfordulhat.

A csillagászok szerint a víz hűvösen tartotta a Cerest evolúciója során, míg a Vesta forró volt, megolvadt belül és vulkanikussá alakult már fejlődésének korai szakaszában.

A tudósok szerint emiatt a Ceres jobban emlékeztet ősi állapotára, mert a Vesta "továbblépett" kialakulásának első néhány millió évében.

A remények szerint a Dawn nagyfelbontású képeket küld majd a Földre, amelyeken láthatók lesznek a két aszteroida felszínének részletei is. Az űreszköz műszerei segítenek majd azt is megállapítani, hogy milyen anyagokból épül fel a két égitest.

Feltárulnak majd azok az információk, amelyek a Ceres és a Vesta ősi felszínébe fagytak - mondta Russel professzor.

Hozzátette: a Dawn küldetése egyfajta időutazás is lesz a naprendszer korai korszakába.