Nem is különbözünk annyira a majmoktól...

Infostart
2007. június 22. 05:16
A Gabonban élő gorillák evés után levelekkel törlik meg kezüket és arcukat, ugyanúgy, mint az emberek a szalvétával - egyebek mellett ezt figyelték meg azok a kutatók, akik az afrikai országban élő főemlősöket tanulmányozzák.

A londoni állattudományi társaság (Zoological Society of London) szakemberei dolgát megkönnyíti, hogy a hatalmas letépett levelek alapján követni tudják a nyugati síkvidéki gorillák mozgását.

A főemlősök kedvenc eledele az olajpálma gyümölcse, és amikor befejezik az étkezést, levelekkel tisztítják meg arcukat és kezüket.

A megfigyelési projekt vezetője szerint ez is azt bizonyítja, hogy az emberek és a gorillák milyen közeli rokonságban vannak, DNS-ük nagy része megegyezik, és nagyon hasonlítanak egymásra a két faj eszközhasználati és szociális szokásai.

"Nagyon meglepődtünk, hogy a gorillák szalvétaként használják a leveleket, ez világosan mutatja, mennyi mindent nem tudunk még ezekről a hihetetlen állatokról" - tette hozzá Noelle Kumpel.

A brit tudósok Gabonban a gorillákat bemutató turizmus kialakításában is segédkeznek, hiszen így anélkül juthat az ország bevételhez, hogy elpusztulna az állatok élőhelye.