A hordozható tárcsás telefon a jövő?

Infostart
2007. június 21. 15:15
Az első projektek bemutatásával hivatalosan is megnyílt a Magyar Telekom kutató-fejlesztő laboratóriuma, a Kitchen Budapest. A "KiBu"-ban fiatal tehetségek kapnak lehetőséget arra, hogy új technológiai alkalmazásokat, művészeti alkotásokat hozzanak létre.

A Kitchen Budapest olyan hely, ahol fiatal tehetséges kutatóknak, fejlesztőknek biztosít a telekommunikációs cég infrastruktúrát, pénzösszeget, és "alkotói szabadságot" új fejlesztéseik megvalósítására.

A laboratóriumban fiatal mérnökök, művészek dolgoznak együtt, és közös munkájuk során kapcsolódási pontokat keresnek a művészet, a tudományok és a média között.

A munkatársak pályázat alapján válogatták ki az ötletgazdákat, akiknek biztosítják a zavartalan munkát.

Egy ilyen ötlet például a KiBu közösségi érintőképernyője is, egy kétszer egyméteres interaktív tábla, amelyet egyszerre akár többen is használhatnak, ha információhoz akarnak jutni.

Nem csak a praktikusság számít

Somlai-Fischer Szabolcs, a nemzetközi fejlesztésekben résztvevő egyik kutató az InfoRádióban elmondta: az új igényeket kielégítő termékek kifejlesztése nem csak technológiai kérés.

Egy pályázó például olyan mobiltelefont készített, amely pont úgy néz ki, mint a hagyományos, tárcsás bakelittelefon. Az ilyen termékeket azért veszi meg valaki, mert tetszik neki.

Azaz a fogyasztó egy termékben nemcsak a praktikusságot vagy a gyorsaságot nézi, hanem egy sor érzelmi döntés után választ: például tud-e azonosulni az adott áruval.

A most létrehozott laboratóriumban nemcsak informatikai fejlesztők kaptak helyet, hanem például társadalomtudósok vagy művészek is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást