Szenzációs felfedezés: apai gének is örökíthetik a mellrákot

Infostart
2007. június 20. 20:13
Az esetek felében az apai gének a felelősek a mellrák kialakulásáért - derítették ki amerikai kutatók. Különösen azok veszélyeztetettek, akiknek kevés anyai nagynénje, illetve nővére van.

Így nem csupán azokat a nőket kell szűrni, akik anyai ágon örökölhetik a gyilkos kórt. Az amerikai biztosítótársaságok eddig elsősorban azokat bíztatták genetikai vizsgálatra, akiknél anyai ágon fordult elő többször a mellrák. A vizsgálat több mint háromezer dollárba (557 ezer forintba) kerül.

A vizsgálat kiderítette, hogy az esetek felében felelősek az apai gének a betegség kialakulásáért.

A kaliforniai Duarte rákközpontjának kutatói 306 olyan nőt vizsgáltak, akiknél 50 éves koruk előtt állapítottak meg mellrákot. Egyikük családjában sem fordult elő korábban mell- vagy petefészekrák.

Azok között, akiknek sok női rokona van, 5 százalék hordozta a mellrák kialakulásáért felelőshibás gént. Akiknek azonban alig vannak 45 évesnél idősebb lánytestvérei, illetve nagynénjei, az arány 14 százalék.

Utóbbiak nem is gondolnak arra, hogy fokozottan veszélyeztetettek - egyszerűen azért, mert kevés a családban a nő, aki egyáltalán megbetegedhet mellrákban, így példája figyelmeztető jel lehetne.

Azoknál a nőknél, akiknek az egyik mellét már megtámadta a kór, és a génmutációval is rendelkeznek, négyszer nagyobb az esélye arra, hogy a másik mellükben is megjelennek a daganatok.

Petefészekrákban pedig már tízszer nagyobb eséllyel betegszenek meg, mint azok, akiknél ugyan megállapították a mellrákot, de nem hordozzák a hibás gént.