Először a mobilokban használják majd a szenzációs találmányt

Infostart
2007. június 14. 07:22
A metanollal működő környezetbarát üzemanyagcella már az idén bekerül az első mobiltelefonokba és számítógépekbe - mondta el az InfoRádióban a fejlesztést vezető Oláh György, a Kaliforniai Egyetem Nobel-díjas professzora. Los Angelesből nyilatkozva hozzátette: egy ilyen telefon újratöltés nélkül is egy-két hétig működik. Az új technológia alkalmazását a japánok kezdik el.

Valódia alternatívát jelent a belsőégésű motorokkal szemben a metilalkohollal - vagyis metanollal - működő üzemanyagcella, idővel ugyanis akármekkorára felnagyítható - hangsúlyozta Oláh György, aki emlékeztetett arra, hogy sokan foglalkoznak a fejlesztéssel.

"Erősen hiszem, hogy a metanol igen lényeges szerepet fog játszani az emberiség jövőbeni energia- és üzemanyag szükségletének biztosításában" - tette hozzá a Nobel-díjas tudós az InfoRádióban.

A professzor szerint nem kérdés, engedi-e az olaj lobbi az alternatív üzemanyagok terjedését - ez ugyanis elkerülhetetlen, hiszen a kőolaj-tartalékok kifogyóban vannak.

Hanganyag: Torda Júlia


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást