A cukor- és a szívbetegséget is megelőzi a csodagyógyszer

Infostart
2007. június 8. 05:44
Egereken már sikerrel kipróbálták a kísérleti gyógyszert, amely a cukor- és a szívbetegséget is megelőzi. A gyógyszer azt a proteint blokkolja, amely a zsírt szállítja a szervezetben.

A Harvard Egyetem kutatói az egyik gyógyszergyárral közösen fejlesztették ki az új gyógyszert, amely nem csupán ellenállóvá tette az egereket a betegségekkel szemben, de a beteg állatokat is meggyógyította.

Az áttörés különösen azért számít jelentősnek, mert a kezelt egerek veszélyesen túlsúlyosak, vagy nagyon magas a koleszterin-szintjük, és kimondottan zsíros étrendre fogták őket is.

A kutatók a Nature című lapban beszámoltak arról, hogy a kísérlet alapja az a korábbi felfedezés volt, amely megtalálta az egerekben a cukorbetegség és a túlsúly kialakulásáért felelőssé tehető gént.

Amelyik egérben nem találták meg ezt a gént, abban semmilyen módszerrel nem tudták előidézni sem a cukor- vagy szívbetegséget, sem pedig az asztmát.

A Harvard kutatói tavaly felfedezték ugyanennek a génnek egy mutációját emberekben is, akik az egerekhez hasonlóan kevésbé voltak hajlamosak a cukor-, illetve szívbetegségekre, holott zsírosan étkeznek.

Az embereknél egyelőre nem tudják módosítani ezt a gént - vagyis csak gyógyszerrel lehetséges blokkolni a P2-es proteint. Ha a gyógyszer embereknél is alkalmazható lesz, "csodálatos fegyverre teszünk szert" - magyarázta Gokhan Hotamisligil, a kutatócsoport vezetője.