A Surrey Egyetem és az Imperial College London tudósai által végzett kísérletben tizenkét önkéntes ugyanazt a reggelit kapta, közülük hatan egy órával később hatvan percre szobabiciklire pattantak, míg a többiek csak egy helyben ücsörögtek.
Ezután további egy óráig várakoztak, majd annyit ehettek, amennyi csak jólesett nekik.
Nem meglepő, hogy a testmozgást végzők több energiát égettek, és bár több kalóriát vettek magukhoz az ebédnél, összességében így is kevesebb plusszal zárták a vizsgálati időszakot, mint inaktív társaik.
A szobabiciklizők mérlege egészen pontosan átlagosan 421 kalória pluszt mutatott, míg a másik társaságé 565 kalória többletet.
A kutatók azt is megfigyelték, hogy az átmozgatott emberek szervezetében megnőtt azoknak a hormonoknak a mennyisége, amelyek a jóllakottság érzését közvetítik a gyomorból az agyba. Ezzel összhangban a szobabiciklizők arról számoltak be, hogy kevésbé érezték magukat éhesnek a vizsgálati időszakban.
Egyértelműen pozitív
Ezek az eredmények azért érdemelnek figyelmet, mert korábban a kutatók egy része úgy gondolta, hogy az edzés testsúlyra gyakorolt pozitív hatását felemészti a gyakorlás utáni nagyobb étvágy kielégítése.
"Ugyanakkor a mostani kutatás megmutatta, hogy az edzés az étvágyat is befolyásolja, és egy kiegyensúlyozott életstílus részeként segít lefogyni, és megelőzni a kilók visszatérését" - jelentette ki a mostani tanulmány elkészítésében közreműködő Denise Robertson.
Szakemberek azt tanácsolják, hogy ennek érdekében végezzünk legalább 30 perces testmozgást a hét minimum öt napján.