Magyarországra kerülhetnek az egyedülálló szudáni leletek

Infostart
2007. május 21. 22:18
Magyar régészek is dolgoztak a szudáni Meroé-gát felépítése előtti leletmentésben. A khartumi kormány nemzetközi segítséget kért a páratlanul gazdag régészeti anyagok feltárásához. A magyar csoport idehaza eddig szokatlan mecenatúrának köszönhette, hogy részt vehetett a munkában, ugyanis a Nemzeti Kulturális Alap támogatásán túl magánszponzorok adták össze a pénzt az expedícióra. Faragó Zsuzsanna, a csoport vezető-helyettese elmondta, hogy egyedülálló leletekre bukkantak, amelyek végleg Magyarországra kerülhetnek.

A paleolitikumból származó tárgyak mellett egészen a 13. századig ezen a területen élő keresztény kultúra településnyomait sikerült feltárni a szudáni Meroé-gát felépítése előtti leletmentés során - mondta az InfoRádiónak Faragó Zsuzsanna történész.

A nyolcfős magyar expedíció vezető-helyettese kifejtette: kerámiaedényekre és egyedülálló pattintott kőkorszaki eszközökre bukkantak.

A feltárt eszközök dokumentálása után a tudományos feldolgozás a következő lépés, de ez már Magyarországon történik - tette hozzá a történész.

Faragó Zsuzsanna kifejtette: másfél évre engedélyt kaptak arra, hogy restaurálás és időszakos kiállításra a feltárt tárgyakat Magyarországra szállítsák, és várhatóan a következő évben lehet tárgyalni arról a szudáni régészeti hivatallal, hogy mely leletek kerülhetnek végleg Magyarországra, a Szépművészeti Múzeumba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást