Születésnapi ajándék vezetett a felfedezéshez

Infostart
2007. április 20. 05:40
Már a hivatalos felfedezés előtt 180 évvel, 1797-ben tettek említést az Uránusz gyűrűiről akkori csillagászok - állítja egy brit tudós.

A hivatalos álláspont szerint 1977-ben fedezték fel a Naprendszer hetedik bolygójának gyűrűrendszerét, ám egy brit csillagász azt állítja, már közel kétszáz évvel korábban tudtak a gyűrűkről.

Stuart Eves elmondta: egy 1815-ből származó enciklopédia bekeretezett oldalát kapta születésnapjára, és a képen az látszik, hogy hat kisebb objektum veszi körbe az Uránuszt.

Mivel a 18. században az Uránusznak csak két holdja volt ismert, és a hatodik holdat 1985-ben fedezték fel, így biztos, hogy nem holdak látszanak a képen - érvel a tudós.

Az elgondolást alátámasztja, hogy az égitestet felfedező Sir William Herschel jegyzeti között fellelhető egy bejegyzés, amelyben gyanítja, hogy a bolygó egyik gyűrűjét fedezte fel 1789. február 22-én.

Az angol Sir William Herschel 1781. március 13-án pillantotta meg először a bolygót.