Elkészült az Alzheimer-kór elleni gyógyszer

Infostart
2007. március 29. 10:39
Japán kutatók kifejlesztettek egy olyan szájon át adagolható készítményt, amely megoldást jelenthet az Alzheimer-kór kezelésére. A medicinát még csak egereken tesztelték, az eredmények azonban bíztatóak.

Az egereknél hatásosnak és biztonságosnak bizonyult a készítmény. A kutatás vezetőjének reményei szerint még idén elkezdik embereken is tesztelni a gyógyszert.

A japán Nemzeti Élettartam-kutatási Intézet vezetője elmondta: a kezelés után javultak a képességeik azoknak az állatoknak, amelyeken korábban már jelentkeztek az Alzheimer-kór tünetei.

Elképzelhető azonban, hogy az emberekre nem lesz olyan jó hatással a gyógyszer, mint az egerekre.

A kutatók azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a készítmény a betegség kezdeti stádiumában lehet hatásos, amikor a tünetek még csak gyengén jelentkeznek.

Egyes kutatások szerint a betegséget az okozza, hogy az agyban lerakódik egy fehérje, az amyloid. A kifejlesztett gyógyszer ennek a fehérjének a szintjét csökkenti.

A japánok az állatkísérletek során 28 egéren tesztelték a hatóanyagot. Az állatoknál az Alzheimer-kór különböző stádiumban volt jelen.

Az állatok fele tíz hónapos koruk előtt kapott kezelést, a kontrollcsoportot nem gyógyították.

Két hónappal később megvizsgálták az állatokat, és kiderült, hogy azoknak az állatoknak, amelyek kaptak a készítményből, sokkal jobbak voltak a mentális funkcióik.

Manapság a 65 év felettiek 5 százalékát, a 80 évnél idősebb embereknek pedig egyötödét fenyegeti a köznyelvben öregkori elbutulásként emlegetett Alzheimer-kór.