Mint a filmekben: felélesztik a gyilkost

Infostart
2007. március 9. 06:20
A madárinfluenza elleni védekezés részeként londoni, norvégiai és hongkongi kutatók vizsgálatokat végeznek az 1918-as spanyolnátha járványban elhunytak megfagyott vagy légmentes ólomkoporsókba zárt maradványain. A génsebészeti módszerekkel újraépített spanyolnátha vírus elemzése lehet ugyanis a kulcsa egy jövőbéli madárinfluenza járvány elleni oltás kifejlesztésének.

Nagy Károly professzor, az Orvosi Mikrobiológiai Intézet igazgatója az InfoRádióban elmondta: a spanyolnátha, azaz a H1N1-es influenza vírus okozta eddig a legtöbb halálesetet.

Azzal, hogy az elhunytak holttestéből kinyerik, és pontos meghatározást adnak a vírusról, a betegségokozó képességét is fel tudják térképezni a kutatók.

Bár a madárinfluenza egy másik vírustörzshöz tartozik, és ez az eddigi adatok szerint főleg a felső légutat támadja meg, míg a spanyolnátha az alsó légútra volt veszélyes, elképzelhető, hogy a madárinfluenza az emberi szervezetben egy már meglévő vírussal keveredve olyanná alakul át, amely emberek nagy tömegét lesz képes megfertőzni.

A professzor azt mondta: ezt nem szabad megvárni, és minden lehetséges utat meg kell próbálni ahhoz, hogy ez megelőzhető legyen.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást