Klímaváltozás: sünök, mókusok és teknősök az áldozatok

Infostart
2007. március 8. 10:22
Nagy-Britanniában a kutatók megállapították, hogy az állatvilág egyre furcsábban reagál a klímaváltozásra. A megváltozott környezet az állatok viselkedését is befolyásolta, ez pedig sokuk pusztulásához vezetett.

A mérések kezdete óta az idei tél volt az egyik legenyhébb Nagy-Britanniában is. Ez pedig jelentős hatással volt az állatok szaporodására. Annak a brit szervezetnek, amely a vadon élő állatok védelmével foglalkozik, soha ennyi dolga még nem volt, mint idén.

Az enyhe időnek köszönhetően ugyanis számos állat kicsinye hamarabb jött világra, sőt túl korán kerültek ki a számukra védelmet adó fészekből. A gyors lehűlést és a nedves időt azonban az állatok nem tudták elviselni, és elpusztultak.

Emlősök, hüllők, madarak és rovarok sokasága pusztult el a szokatlan télben. Sünkicsinyek, mókuscsemeték és apró vízisiklók sokasága esett áldozatul a megváltozott időjárásnak.

Rengeteg kis sün pusztult el

A sünök például általában január és március között hozzák világra kicsinyüket, így ekkor szorulnak az állatvédők segítségére, ha valami veszélyezteti őket. Ebben a szezonban azonban már ősszel világra jöttek a csemeték, amelyek azonban a karácsony környéki gyors lehűlést nehezen viselték el. Sokuk nem is élte túl ezt az időszakot.

A kutatók azt is megállapították, hogy a jegesmedvék soha nem voltak még ilyen soványak, mint idén. A sarki jégtáblák olvadása ugyanis befolyásolja a tengerek és óceánok halállományát, ez pedig hatással van a jegesmedvék táplálékszerzési lehetőségeire is.

A pillangók és a teknősök is megsínylik

A példákat szinte a végtelenségig lehetne sorolni. Az európai pillangófajták élettere jelentősen szűkült, számos vándormadár nem indult el időben téli lakhelyére, az Indiai-óceánban és a Karib-tengerben élő teknősök szaporodását jelentősen befolyásolja a vizek hőmérséklete.

A brit kormány várhatóan a jövő héten jelenti be azt a hosszú távú tervet, amelynek célja a globális felmelegedés megfékezése. Ebben a hírek szerint a többi mellett a széndioxid kibocsátás mérséklését szorgalmazzák.