Termeszteni kezdik a "Frankenstein-gabonát"

Infostart
2007. március 6. 11:06
Hamarosan elkezdődik az első olyan genetikailag módosított gabona nagyüzemi termesztése, amely emberi géneket is tartalmaz. A laboratóriumi úton előállított rizs olyan fehérjéket termel, amelyek eredetileg az anyatejben és az emberi nyálban találhatók meg.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium engedélyezte a génmódosított gabona nagyüzemi termesztését. A fejlesztő cég, a kaliforniai székhelyű Ventria Bioscience több mint 3 ezer hektáron termesztheti a rizst Kansas államban. A vállalat a rizsből kivont fehérjét italokban, desszertekben, joghurtokban és müzli szeletekben tervezi felhasználni.

A Ventria a rizs háromféle fajtáját termeszti majd a szabadban, mindegyik más-más fehérjét állít elő. Ebből kettő az anyatejben található meg, és baktériumölő hatású.

A cég szerint a termény gyerekek millióinak életét mentheti meg a fejlődő országokban, ahol a hasmenés, és a kiszáradás miatt évente kétmillió gyermek veszti életét. Egy perui tanulmány szerint azok a gyerekek, akik az egyik szóban forgó fehérjét tartalmazó készítményt kapták, másfél nappal korábban gyógyultak meg beteg társaiknál.

Az ellenzők aggódnak

A genetikailag módosított élelmiszereket ellenzők, illetve fenntartásokkal kezelők erős ellenérzéssel fogadták a hírt, és a Frankenstein-ételek felé tett újabb lépésnek tartják.

A brit GeneWatch nevű szervezet egyik szakértője, Becky Price szerint hatalmas kockázatai vannak a dolognak, és az embereknek ezzel tisztában kellene lenniük.

A Föld Barátainak (Friends of the Earth) egyik aktivistája élesebben fogalmazott: "nagyon aggasztó, hogy a gabonaföldekre gyógyszergyárként tekintenek, és megsemmisítő hatással lehet az egészségünkre, ha az ezekből készült ételek a tányérjainkra kerülnek".

Egyes tudósok arra figyelmeztetnek, hogy nem lesznek képesek befolyásolni, hogy az ételekbe kerülő fehérjékből mennyit fogyasztanak az emberek, holott néhányan allergiásak lehetnek rá.

A Ventria főtitkára, Scott Deerer szerint azonban ezek az aggodalmak előítéleteken, nem pedig tényeken alapulnak, és a hatóanyag növényekkel való előállítása minden másnnál költséghatékonyabb, és elérhető terápiát kínál a fejlődő világ országainak.