Önző rokonok miatt hiúsul meg a szervátültetések tíz százaléka

InfoRádió / MTI
2007. március 4. 13:39
A donorok tíz százalékát vesztik el minden évben, mert a rokonok megakadályozzák a szervek átültetését, holott az elhunytnak ez volt az akarata - mondta Szenohradszky Pál, a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke egy szegedi nyílt napon, amelyet laikusoknak rendeztek a veseátültetésről.

Hozzátette: ma már nem szükséges donorigazolvány ahhoz, hogy valakinek a szerveit felhasználják. Az Országos Transzplantációs Nyilvántartó Központban tudják, hogy ki az, aki életében tiltakozott szervei átültetése ellen. Ha valaki nem szerepel ebben a névsorban, akkor a szervei elvben felhasználhatóak. Azért csak "elvben", mert a hozzátartozók sokszor tiltakoznak az átültetés ellen, ezért a donorok tíz százalékát elveszítik.

Jóval több beteg vár szervátültetésre, mint amennyi donor van - mondta a nyílt napon a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának vezetője.

Lázár György professzor közölte: az Egyesült Államokban és több nyugat-európai országban nő az élődonoros átültetések aránya. Ez az eljárás sokkal eredményesebb, mint a "hagyományos", amelynek során agyhalott donorból származó szerveket ültetnek át.

Hozzátette, hogy az élődonoros átültetés is tervezett műtét, azaz ki lehet választani a donor személyét, ellenőrizhető, hogy az átadandó szerv valóban egészséges, és ha rokonok között történik az átültetés, akkor az immunológiai egyezés is sokkal jobb.

Az élődonoros transzplantáció népszerűsítése érdekében tavaly év elején kampányt indítottak.

2006-ban Magyarországon 296 "hagyományos" és 13 élődonoros átültetést végeztek, ebből összesen hatvanat Szegeden, amelyből három esetben élő donor szerveit használták fel.

A Szervátültetettek Országos Szövetségének elnöke az InfoRádióban azt hangsúlyozta: a hozzátartozók vétója törvénytelen. Székely György elfogadja, hogy természetes reakció a hozzátartozói részéről az, ha nem akarják, hogy kivegyék az elhunyt szerveit.

 

Éppen ezért, és a törvény szerint is nem kellene őket megkérdezni, az orvosnak csak tájékoztatási kötelezettsége van.

 

Mint mondta, az élődonoros átültetés nem lehet alternatívája az agyhalottból kivett szervek beültetésének. Hangsúlyozta: mindaddig, amíg egy balesetben elhunyt ember szervei öt-hat másik embert menthetnek meg, addig felesleges élő embereket megcsonkítani.  


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást