A kevesebb gyermek egyik oka: a túl heves politikai küzdelem

Infostart
2007. február 18. 14:13
Húsz év múlva jelentős problémát okoz majd a népes generációk nyugdíjba vonulása, miközben helyükre sokkal kevesebb ember lép - jelentette ki a KSH Népességtudományi Intézetének igazgatója az InfoRádióban. A szakember szerint túl gyakran módosítják a családtámogatási rendszert, ami kioltja az intézkedések hatását.

Spéder Zsolt emlékeztetett arra, hogy míg a rendszerváltást megelőző években évente átlagosan 125 ezer gyermek született, addig 1992-93 körül egy erőteljes csökkenési folyamat indult el, amely 1999-ben érte el a mélypontját, amikor csak 93 ezer gyerek jött a világra.

A befolyásoló tényezők közül a népesedéstudományi szakember kiemelte azt a folyamatot, hogy a korai házasság - korai gyerekszülés modell átadta a helyét a későbbi párkapcsolat - későbbi gyermekvállalás modellnek.

A halasztott gyermekszülés másik oka, hogy többen és tovább járnak iskolába, sokkal nehezebb stabil állást kapni, ami pedig fontos lenne a gyermekvállaláshoz - fűzte hozzá.

A KSH Népességtudományi Intézetének igazgatója szerint szintén lényeges, hogy a családpolitika területén is nagy kilengések voltak az elmúlt másfél évtizedben. A népesedési kérdés a politikai viták középpontjában van, és nagyon sok változás volt az elmúlt 15 évben.

Egy intézkedésnek pedig csak akkor van hatása, ha elég hosszú ideig érvényben marad, nem törlik el egy tollvonással - hangsúlyozta a szakértő, hozzátéve: népesedéspolitika a gyermekvállalás anyagi terheinek enyhítésében segíthet.

Nagy baj lehet

Ma Magyarországon egy nő átlagosan 1,3 gyereket szül, ami beleilleszkedik az európai tendenciába, bár vannak országok - skandináv államok, Franciaország - ahol ez jóval magasabb.

Magyarországon akkor szembesül majd igazán a demográfiai problémával, ha az 1995-2005 között született nemzedék munkaképes korba lép, addigra a most 40 körül lévő népes nemzedékek elérik a nyugdíjkorhatárt. Jelenleg 95 százalékban a generációk közötti újraelosztás biztosítja a nyugdíjak forrását és az idősek egészségügyi ellátását - jegyezte meg Spéder Zsolt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást