Így terjednek a kórokozók

Infostart
2007. január 26. 13:04
Egy influenza vagy más járvánnyal fenyegető vírus megbetegítő hatása csak részben függ magától a kórokozótól, kulcsszerepe van ugyanis az adott egyén ellenállóképességének - mondta a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének igazgatója.

Nagy Károly professzor hozzátette: Magyarországon a nagy járványok keletkezésének több módja is van. A világ túlsó felén kialakult kórokozókat szállíthatják a rovarok, a madarak és az emlősök is.

Ha például Kínában kialakul a 2007-es influenzavírus, az előbb a sertésekben kezd elszaporodni, majd az ürülékükön keresztül bekerül a madarak szervezetébe. Ezek a madarak hozzák el Európába. A folyamat ősszel kezdődik, és Magyarországra télen ér el.
A kórokozók meghúzódnak szervezetünk sejtjeiben, akkor is, ha nem okoznak semmilyen elváltozást. De a tél végén általában meggyengül a szervezetünk, és azok a kórokozók, amelyek korábban nem okoznak gondot, virulenssé válnak. Így a hordozó szervezetet és másokat is megbetegíthetnek a vírusok.

A vírusok főleg kórházban vagy óvodákban terjednek gyorsan, mivel az ott lévő emberek, gyerekek szervezete kevésbé ellenálló - mondta az igazgató.

A szakember hangsúlyozta: egy vírus megbetegítő hatása csak részben függ a kórokozótól.

A betegség kialakulásában jelentős szerepe van annak is, hogy a szervezet mennyire tud ellenállni az őt ért támadásnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást