Bemutatták a forradalmian új tömegoszlató fegyvert - képpel

Infostart
2007. január 25. 11:18
Először mutatta be az amerikai hadsereg a nagy energiájú hőnyalábot alkalmazó fegyvert. A nem halálos fegyverek közé tartozó szerkezet egyaránt alkalmas fegyveresek visszaverésére és tömegoszlatásra.

A Silent Guardian (Néma Õr) névre keresztelt ágyú nagy energiájú sugarat bocsát ki, amely a célterületen lévő emberek számára

elviselhetetlenül égető érzést, a bőrfelületen mintegy 50 fokos hőmérsékletet okoz, amíg ki nem térnek a területről. Mindez ugyanakkor nem jár maradandó károsodással.

A sugár 500 méterig hatásos, amely jelentősen meghaladja a legtöbb nem halálos fegyver hatótávolságát. A tervek szerint az amerikai hadsereg három éven belül rendszeresíti az eszközt. A prototípust egy Humvee terepjáróra erősítve alkalmazták.

A Silent Guardian fegyveresek és fegyvertelen tüntetők ellen is alkalmazhatók, ugyanakkor nem valószínű, hogy például Irakban a Kalasnyikovval, aknavetővel vagy RPG-vel támadó felkelők ellen ezt vetik majd be elsőként.

{{keretes_cim}}

A világban megkezdődött a fegyverek új nemzedékének kifejlesztése, ezek nem tömegpusztító, hanem tömegoszlató fegyverek, amelyek utcai és gerillaharcosok visszaverésére, illetve tömeg feloszlatására alkalmasak - mondta az InfoRádióban Deák Péter veszélyelemző.

A most kifejlesztett fegyvert Irakban és Afganisztánban is be akarja vetni az amerikai hadsereg. Hangsúlyozta: bár biológiai fegyvertilalom van, közben mindenki próbál olyan fegyvereket kifejleszteni, csak ideiglenesen bénítja meg az embert.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Deák Péter veszélyelemzõ az új fegyverrõl
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást