Az új elmélet felállításához egy szinte páratlanul gazdag leletanyag megtalálása vezetett. Dél-Ausztráliában, a Nullarbor-síkságon a kutatók hatalmas számban és változatosságban bukkantak növények és állatok megkövült maradványaira.
Az állatok mély barlangokban estek fogsága és pusztultak el 400-800 ezer évvel ezelőtt. A tudósok legkevesebb 69 emlős-, madár- és hüllőfajt azonosítottak, ezek fele mára már kihalt.
A fosszíliák között megtalálható egy hatalmas, 3 méter magas és 200 kilogrammos kengurué, valamint itt találtak rá az erszényes oroszlán első teljes csontvázára is. Utóbbi latin neve (Thy-lacoleo carnifex) után nevezték el a barlangokat Tylacoleo-barlangoknak, ahol a szakemberek 8, korábban ismeretlen kengurufajt, és egy hatalmas madarat (Leipoa gallinacea) is találtak.
Nem tetszett a környezet
Korábban a tudósok azt feltételezték, hogy ezek a nagytestű állatok az éghajlat szárazabbá válása miatt tűntek el, a maradványok elemzése során azonban arra jutottak, hogy ezeknek az állatoknak az életében a klíma éppolyan száraz volt, mint ma, így ez nem lehet valós magyarázat.
A kutatók így arra gyanakodnak, hogy a kihalási hullám felelőse az ember, amely 50 ezer évvel ezelőtt lépett először a legkisebb kontinens földjére. Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az emberek gyakran gyújtottak bozóttüzeket, hogy átalakítsák a számukra kedvezőtlen tájat.
Ezek a bozóttüzek annyira radikálisan átalakították a környezetet, és elszegényítették a növényzetet, hogy a nagy testű növényevők nem találtak elég táplálékot, eltűnésükkel pedig az erszényes oroszlán sorsa is megpecsételődött.