Történészek a 400 évvel ezelőtti gyilkos nyomában

Infostart
2007. január 5. 09:21
Olasz történészek úgy gondolják, hogy fényt derítettek egy több mint 400 évvel ezelőtti gyilkosságra.

A történészek már régóta gyanították, hogy Francesco Medici firenzei nagyherceget és második feleségét, Bianca Capellót megmérgezték. A mostani kutatások során bizonyítékot is találtak erre.

Modern toxikológiai és törvényszéki eszközök segítségével a tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy a két arisztokrata szervezetébe halálos adag arzén jutott.

Francesco Medici 1587. október 11-én halt meg, másfél héttel azután, hogy ágynak esett. Felesége néhány órával korábban hunyt el. Halálukról azt állították, hogy malária okozta.

A tudósok most mintát vettek a firenzei Medici-kápolnában nyugvó földi maradványokból. A szőrzetminták nem voltak meggyőzőek, de az egykori nagyherceg májában a normálisnál jelentősen több arzént találtak.

Donatella Lippi kutató szerint Francesco Medici halálos adag mérget kapott, de éppen csak annyit, hogy a fogyasztás után 11 nappal később haljon meg, így ne adjon lehetőséget a túl alapos gyanúra.

Ki tette?

Néhányan úgy gondolják, hogy a nagyherceget saját testvére, Ferdinando Medici bíboros mérgezte meg, aki a hatalmat akarta megszerezni.

A főpap akkori viselkedése alátámasztja ezt a gyanút. A többi között ő állította össze az orvosi jelentéseket, és azonnali halottszemlét rendelt el, ami szokatlan lépés volt akkoriban.

Donatella Lippi szerint létezik egy másik forgatókönyv is. Eszerint Bianca véletlenül - Ferdinando helyett - ölte meg férjét.

Bianca előkészítette Ferdinando számára a mérget, de ő nem ette meg a halálos ételt, helyette a gyanútlan Francesco fogyasztotta el az arzént - véli a kutató. Véleménye szerint a nagyherceg felesége ezután magával végzett.

A tudósok szerint a legrejtélyesebb az, hogy miként ölhette meg ilyen könnyen és gyorsan egy hozzá közel álló ember Francescót, aki maga is érdeklődött az alkímia és a kémia iránt, ráadásul korábban azzal gyanúsították, hogy megmérgezte első feleségét.