Szuperkoktéllal a mellrák ellen

Infostart
2006. november 2. 08:22
A kemoterápiás "szuperkoktél" 30 százalékkal csökkentette a mellrákos betegek halálozási arányát, összehasonlítva a hagyományos kezelési módokkal.

A túlélési esélyek javulás szinte drámai, és messze felülmúlja a Birminghami Egyetem kutatói által várt eredményeket. Az egyetem munkatársai Angliában és Skóciában is készítettek felmérést, mindkettők ugyanazt az eredményt hozta.

A kutatás vezetője ugyanakkor megállapította, hogy a kezelések során nem mindig a megfelelő dózist kapták a betegek a készítményekből. Ha ezen is sikerül változtatni, akkor a melldaganatos betegek túlélési aránya tovább javítható.

A kemoterápiát 1976 óta alkalmazzák, korábban azonban három gyógyszert tartalmazott a készítmény. Nemrég azonban egy negyediket is hozzáadtak - ez az epirubicin - ami azt eredményezte, hogy a kezelésben résztvevők halálozási rátája 30 százalékkal javult.