A baktériumok segíthetnek a rák legyőzésében

Infostart
2006. október 8. 07:29
A baktériumokat nagy mennyiségben tartalmazó úgynevezett probiotikus italok segíthetnek leküzdeni bizonyos típusú daganatos betegségeket - derült ki az Ulster Egyetem vizsgálatából.

A kísérlet során a kutatók azt tapasztalták, hogy a bélben lévő baktériumok képesek korlátozni a sejtek genetikai károsodását, ezáltal pedig a kontroll nélküli sejtosztódást.

Az Ulster Egyetem kísérletében 80 önkéntes vett részt, felüket korábban már kezelték a bélrendszer valamelyik szakaszát érintő rákkal, míg a másik 40 embernek olyan apró daganatok vannak a beleiben, amelyek kezelés nélkül rákossá válhatnak.

A kísérletben résztvevők mindegyike probiotikus italokat fogyasztott, amelyek jóindulatú baktériumokat és a cikóriából kivont inulin nevű cukrot tartalmazza. Ez utóbbi nem szívódik fel a vékonybélben, így a vastagbél baktériumflórája számára megőrzi tápanyagértékét.

A 12 hetes kísérleti időszak után megvizsgálták a sejtkárosodás és a sejtek egészségtelen osztódásának mértékét. A daganatos betegségen átesett embereknél nem tapasztaltak kedvező hatást, a kisebb elváltozással rendelkezőknél viszont azt találták, hogy a sejtek DNS-e kevésbé károsodik, és csökken az abnormális sejtosztódás üteme.

Tovább kell kutatni

Az eredmények nem döntők, de jelzik, hogy az egyes sejtekkel és az állatokkal folytatott kísérletek tapasztalatai az embereknél is működhetnek - vonta le a tanulságot a kutatásban résztvevő egyik orvos.

Arra több elmélet is létezik, minek köszönhető a kedvező hatás. A baktériumok stimulálhatják az immunrendszert a rákos sejtek elleni támadásra, semlegesíthetik a káros kémiai anyagok hatását a belekben, esetleg beindíthatják a beteg sejtek önelpusztító rendszerét.

A Readingi Egyetem kutató egyébként a múlt héten figyelmeztettek arra, hogy az Egyesült Királyságban az önmagukat probiotikusként hirdető italok fele nem, vagy csak elenyésző mennyiségben tartalmazzák a címkén jelzett baktériumokat.