Sikeresen operáltak a leszíjazott orvosok

Infostart
2006. szeptember 28. 05:43
Francia orvosok sikeresnek nevezték azt a műtétet, amelyet először végeztek el a súlytalanság állapotában. Az erre a célra átalakított repülőgép 31-szer hajtott végre olyan manővert, amely során néhány másodpercre beállt a súlytalanság.

A műtét során egy jóindulatú daganatot távolítottak el az arra vállalkozó önkéntes karjából. Bár maga a beavatkozás rutinműtétnek nevezhető, a körülmények azonban már nem.

Az orvosokat a repülőgép falához, a beteget pedig a fém műtőasztalhoz szíjazták. Az orvosi eszközök pedig azért nem szálltak szerteszét a levegőben, mert a mágneses asztalhoz tapadtak.

A Dél-Franciaország felett végrehajtott műtétet a ZERO-G nevű átalakított Airbus gépen hajtották végre, amelyen pár hete egy magyar kísérlet is folyt. A páciensnek, Philippe Sanchot-nak még a reggeli felszállás előtt fájdalomcsillapítót adtak be.

Mivel a repülőgép manőverei közben egyszerre csak 20 másodpercre állt be a súlytalanság, a 11 perces rutinműtét 3 órára nyúlt, mivel a repülőgépnek 31 alkalommal kellett megismételnie a manővert.

Az orvosokat és a beteget is felkészítették arra, hogy min mennek keresztül. A sebészek pedig előzőleg - szintén a súlytalanság állapotában - egy kísérleti patkányon sikeres műtétet hajtottak végre.

Dominique Martin, a sebészek vezetője azt mondta: különösebb gond nélkül sikerült elvégezni a beavatkozást.

A következő próba az lesz, amikor egy éven belül egy távirányítású robotkarral hajtanak végre műtétet. Ezt a technológiát később a barlangokban vagy romok alatt rekedt emberek operálására is fel lehet majd használni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást