Agybaj-biológia, Sztálin és a genetikailag módosított növények

Infostart
2006. szeptember 19. 12:43
A Mindentudás Egyeteme legújabb szemeszterében érzékeny társadalmi témák közérthető feldolgozása a legfontosabb cél - mondta az államháztartásról szóló előadás után a rendezvény tudományos igazgatója, a Magyar Tudományos Akadémia szóvivője az InfoRádiónak.

Békesi László az államháztartásról szóló előadása mellett több olyan előadás is szerepel a Mindentudás Egyetemének most kezdődött szemeszterében, amely kifejezetten érzékeny, sokat tárgyalt társadalmi problémákat is érint - mutatott rá Fábri György.

Janka Zoltán Agybaj-biológia - a kedélyvesztéstől a tébolyig címmel tart előadást, Heszky László a genetikailag módosított növényekről beszél, Kun Miklós pedig Sztálinról és a sztálinizmusról.

De lesz az új szemeszterben tudatboncolás, előadás a Napról, a katonai repülésről, a matematikáról, a vadászatról, illetve a sejtmembránok és a gyógyszerkutatás kapcsolatáról is.

Az akadémia szóvivője szerint javítottak a közönség helyszíni elhelyezésén, és a tavalyi kísérleti internetes közvetítések után az idén már rendszeresen kísérhetik figyelemmel a világhálón is az érdeklődők az élő adást.

Az elmúlt szemeszter a 13-29 évesek körében volt a legnépszerűbb. Fábri György szerint ez annak volt köszönhető, hogy a mindennapokat érintő aktuális témákat dolgoztak fel, és olyan technikai megoldásokat alkalmaztak, ami sokkal inkább befogadható a fiatalabb korosztályoknak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást