Az édesvízkészítő ferde fedő

Infostart
2006. augusztus 24. 05:42
Hamarosan nemzetközi szabadalom is védi majd azt a magyar fejlesztésű édesvízkészítő berendezést, amelyet a Kémiai Kutatóközpontban fejlesztettek ki a tengervíz sótalanítására. Az első próbakészüléket nemrég helyezték üzembe az olaszországi Szardínia szigetén a nyári csúcsfogyasztás kielégítésére.

Mink György kandidátust, a Magyar Tudományos Akadémia Anyag-és Környezetkémiai Intézetének tudományos csoportvezetője az InfoRádióban elmondta: a szerkezet a tengervíz desztillálásával állít elő ivóvizet.

Mint mondta, az eszközt úgy kell elképzelni, mint egy edényt, amelyet egy fényáteresztő ferde fedő borít. A napfény segítségével a víz felmelegszik, a bepárlás után pedig a sótalanított folyadék a ferde fedőn lecsapódok és lefolyik.

Az így előállított víz még nem alkalmas emberi fogyasztásra, mivel nincsenek benne hidrokarbonátok, amelyek az ivóvíz üdeségét adják. Ez azonban mészkőpor hozzáadásával orvosolható, ha hagyjuk, hogy az elegy néhány napig érintkezzen a levegővel.

Az eljárás jelentőségét az adja, hogy az eddigi desztilláló berendezésekkel 1 köbméter ivóvíz előállítása 10-15 dollárba került, ezzel azonban 3-5 dollár közé szoríthatók a költségek.

Mink György elmondta, hogy Szardínia szigetén nyáron, a turistaszezonban megnégyszereződik a vízfogyasztás, ez pedig egyre nagyobb nehézségeket okoz. Az újfajta vízkészítő orvosolhatja a problémát, mivel egy készülék egy család vízellátását biztosíthatja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást