Égi póráz a látássérültek segítésére

Infostart
2006. július 19. 08:25
Műholdvevő, telefon, akkumulátor és segítő eszköz együttesen az az új magyar szabadalom, amely nyomon követhetővé teszi az egyedül közlekedő látássérülteket, segít megtalálni a bajba került hegymászókat, elkóborolt állatokat.

A rendszer tervezője az InfoRádióban elmondta: az égi póráz egyik része egy miniatűr szerkezet, amely képes meghatározni a pillanatnyi helyzetét, haladási irányát és sebességét, ezt az információt pedig telefonon, SMS vagy GPRS formában továbbítja a megadott címre.

A másik oldalon egy számítógépen nyomon követhetők ezek az információk.

A 87 gramm tömegű, gyufás skatulya méretű kis doboz műholdas helyzetmeghatározóval rendelkezik, a helyet 15 méter pontossággal képes meghatározni.

Ladányi Gyula szerint az eszköz alkalmas bajba került síelők, hegymászók, elsodort szörfösök, elkóborolt állatok, illetve látássérültek segítésére is. A fejlesztők készülékeket adományoznak a Vakok Általános Iskolájának.

Utólag jött a gondolat, hogy a vakoknak, vagy éppen Alzheimer-kórosoknak is hasznos lehet a készülék, mivel segítségével távolból segíthetik őket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást