A tudósok régóta próbálták megfejteni, hogyan lehet az, hogy vándorlásaik során a hangyák mindig a legegyenesebb, legrövidebb utat választják, és pontosan tudják meddig kell menniük.
Az elmúlt évszázadban több magyarázatot is alkottak a jelenségre, ám a hangyákon végzett kísérletek mindegyiket sorban megcáfolták.
Nem a tereptárgyakat nézik
Egy ideig például úgy gondolták a tudósok, hogy a méhekhez hasonlóan a hangyák is vizuális emlékekkel tájékozódnak, utána azonban bebizonyosodott, hogy sötétben, és bekötött szemmel is ugyanúgy megtalálják a legrövidebb utat.
Megfigyelésekkel cáfolták azt a feltételezést is, miszerint egy állandó tempó mellett a két pont közötti távolság megtételéhez szükséges időt jegyzik meg a hangyák.
A lépésszámláló technikát már 1904-ben felvetették, de egészen mostanáig nem próbálták kísérletekkel bizonyítani.
"Hangyakínzó" kísérletek
Az Ulmi és a Zürichi Egyetem kutatói nem túl állatbarát, ugyanakkor zseniálisan egyszerű módon bizonyították a beépített lépésszámláló létezését.
Sivatagi hangyákat arra treníroztak, hogy a hangyabolytól egy 10 méterre lévő etetőig meneteljenek. Ha a bolyt vagy az etetőt odébb rakták, a hangyák akkor is elmentek az eredeti helyig, majd letértek az útról és megkeresték.
Gólyaláb és csonkítás
Ezt követte egy kis beavatkozás, amelynek során a hangyák egy részére gólyalábat ragasztottak, egy másik csoportjuknak pedig levágták a lábuk egy részét, így hosszabbá, illetve rövidebbé tették a hangyák lépésének hosszát.
A gólyalábas hangyák - pontosan a korábban szükséges számú lépést megtéve - túlhaladtak a célon, a rövidebb lábú hangyák pedig hamarabb megálltak.
A lépésszámlálót azonban gyorsan adaptálták a hangyák, és egy idő után képesek voltak az új lábhosszukhoz mérten meghatározni a szükséges számú lépést - írja a Science magazinban megjelent tanulmány.