A ráncosok veszélyben vannak

Infostart
2006. június 14. 09:24
Az erősen ráncos, középkorú emberek számára jelent a legnagyobb kockázatot a dohányzás. Nekik csaknem ötször nagyobb esélyük van arra, hogy tüdőbetegséget kapnak, mint azoknak, akik kevésbé ráncosak - állapította meg egy kutatás.

A cigarettáról már eddig is tudták a kutatók, hogy öregíti a bőrt, és azt is, hogy növeli a tüdőbetegségek kockázatát.

A betegségek azonban nem alakulnak ki mindenkinél, és eddig nem nagyon tudták meghatározni azt a kört, amelyre különös veszélyt jelent a dohányzás.

Úgy tűnik, nagy-britanniai kutatók megfejtették a titkot. A devoni és az exeteri kórházban 149 embert vizsgáltak meg, aktív dohányosokat, és olyan embereket, akik már leszoktak a cigarettáról.

A 45 és 70 év közötti páciensek közül 68 szenvedett tüdőbetegségben. Feltűnő volt azonban az, hogy akiknek mély ráncaik voltak, azok között ötször annyi tüdőbeteget találtak, mint azoknál, akiknek kevésbé öregedett a bőrük.

A kutatók úgy vélik, hogy genetikai okai lehetnek a tüdőbetegség kockázatának. Feltehetően ugyanaz a gén felelős a betegség kockázatáért, mint amelyik a ráncosodásért.