eur:
393.85
usd:
369.08
bux:
65872.89
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Megtalálták Romolus és Remus ősanyját?

Egy háromezer éves, jó állapotban megmaradt női csontvázat találtak olasz régészek a római fórum területén. A lelet sok újdonsággal szolgálhat a Róma alapítása előtti időkről.

A hagyomány szerint Rómát időszámításunk előtt 753-ban alapította Romolus és Remus, kevésbé tradicionális elképzelések szerint pedig latin pásztorok voltak az alapítók.

A leletben az az érdekes, hogy a most megtalált nő mintegy 300 évvel a város megalapítása előtt élt.

A tudósok korábban is tudták, hogy a város későbbi területén már a bronzkorban is éltek emberek, de szinte semmit nem tudtak a társadalmukról.

Az ásatásban részt vevő egyik régész a BBC-nek elmondta: a nő körülbelül 30 évet élhetett, és minden bizonnyal előkelő származású volt, erre utal az arany medált is tartalmazó borostyánkő nyaklánca, valamint bronz hajcsatja és több gyűrűje.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×